Múzeumlátogatás

A mai napon a Művelődési Ház Községi Könyvtár TÁMOP 3.2.13 pályázat keretében a nagyobb évfolyamosok a Terror Házában ismerkedtek meg a kommunizmus áldozataival és annak nyomasztó történetével, illetve a Műcsarnokban kortárs művészek alkotásai között múzeumpedagógiai órán vehettek részt. A két helyszín között ismét egy finom ebéd várta a sétában megéhezett tanulókat. A kísérők továbbra is Girhinyné Tóth Edit művelődési ház igazgató és Kollár Miklós polgármester úr volt. A Terror Házában nem lehetett fényképezni csak egy helyen, de a “kortárs alkotóművészeink” interaktív foglalkozását végig lehet követni. A feladat: Egyedi fogalma (hang, szín, harmónia stb) alapján meg kellett nyitniuk a saját elképzelt galériájukat. Ezalatt levelezőlapot terveztek, meghívóplakátot készítettek, alkotásokat válogattak a témához és fantázia nevet is adtak maguknak.

Fotók a kirándulásról a Galériába folyamatosan kerülnek feltöltésre.