Rólunk

Könyvtárunk története több mint hatvan évre nyúlik vissza. 1949-ben adták át az Általános Iskolát, amelyben már az ötvenes évektől megkezdődött a gyűjtőmunka az iskolai könyvtár kialakítására. A gyűjtés nehezen, de annál nagyobb lelkesedéssel indult: 1954-ben az iskola könyvtára az egyik tanterem zárható szekrényében található könyvgyűjteményből állt. A könyvtárosi teendőket az iskola pedagógusa látta el.

Ezzel párhuzamosan a közművelődés is egyre szélesebb körben terjedt el, komoly igény merült fel arra vonatkozóan, hogy ne csak a helyi iskolások, hanem a falu apraja-nagyja is könyvtári ellátáshoz jusson Sajókeresztúron. A Művelődési Házat az 1960-as években újították fel, az épületben ekkor még mozi is működött. Az épület hátsó traktusában kapott helyet a Községi Könyvtár, kiszolgálva az egyre bővülő lakossági igényeket. A kor népszerű szerzőinek munkái, (például Passuth László művei) és a tudományos-fantasztikus irodalom ihlette meg leginkább eleinket, de kezdettől fogva gazdag állomány állt rendelkezésre szakkönyvekből is.

A rendszerváltást követően a korábbi Pártház épülete teljes átalakításon, felújításon ment keresztül, ide költözött be a Községi Könyvtár a kilencvenes évek elején. Néhány évvel ezelőtt az iskolai és a községi könyvtár közös felügyelet alatt működik, Girhiny Nándorné vezetésével.

2013-ban komoly fejlesztések valósultak meg európai uniós támogatásból Sajókeresztúr kulturális ellátását biztosító infrastruktúra területén. A Rákóczi út 107. szám alatti (a volt iskolaépületben) épületbe költözik a Művelődési Ház, Községi és Iskolai Könyvtár; az épület komplett belső és külső átalakításon esett át, melynek révén 200 fős rendezvényterem, és színvonalasan kialakított helyiségek állnak községünk lakosságának rendelkezésére. Könyvtárunk eszközállománya jelentős mértékben bővült, bútorok, számítógépek beszerzésére került sor, valamint gazdag programok valósulnak meg.

2011-ben összesen 295 fő beiratkozott olvasónk volt, ez Sajókeresztúr teljes lakosságának a 15%-a, ami kimagasló értéknek számít a megyében. Olvasóink döntő hányada, közel harmada az aktív korúak és a fiatalkorúak (14-59 év) közül kerül ki, naponta vagy kéttucatnyi látogató igényeit elégítjük ki.  Könyvállományunk száma 2011-ben 8561 kötet volt.

Könyvtárunk szorosan együttműködik a helyi általános iskolával, része a helyi tantervi programnak. Feladatunk a művelődés és a szabadidő hasznos eltöltése, az iskolai nevelőtestülettel szoros együttműködésben valósítjuk meg a tanulók könyvtárhasználati felkészülését. Szabadidős tevékenységeket, programokat, rendezvényeket rendszeresen szervezünk, szolgáltatásainkat a helyi igényekhez szabva alakítjuk ki. Gazdag programkínálatunk így kimagasló kulturális és szabadidős tevékenységet biztosít minden sajókeresztúri lakos számára.

Könyvtárunk 2013 júliusában átköltözött a Rákóczi út 107. szám alatt található újonnan átadott Művelődési Ház, Községi és Iskolai Könyvtár épületébe. A  kulturális intézményeink összevonásának pozitív hozadékaként olyan komplex létesítmény született, amely képes számos generáció és intézmény kulturális igényeinek kielégítésére.